Az úgy volt, hogy febr. 26-án kirúgott. Akkor kezdtem a blogot. És dec. 3-án jöttünk össze, ez az, amit elfelejtettem mondani. Tehát igen, ez azt jelenti, hogy ma egy éve. Ez olyan furcsa érzés. Nem szeretem érzés. Az estém egyik pontján csak felnéztem, s azt kérdeztem: "Most direkt csinálod ezt velem?" - nem tudom kitől. Az még haggyán, hogy benyitok egy szekrénybe s meglátom az ajándékát, amit egy éve ilyenkor adott Mikulásra, de hogy abban a pillanatban elindul a Zanzibártól a Nem maradt más, amit addig hallgattam anno, amíg már fájt sírni is... Tiszta vicc!

Vagyis inkább az vicces, hogy nem is sírok. Többé nem. Elég volt. Sok is. Ha szembejön az utcán köszönök továbbsétálok és ugyanúgy csinálom azt, amit eddig, semmi szivdobogás, semmi szédülés és fájdalom, mint régen. Elmúlt ez mind. "Mert a heg, az ott marad" mondta a legjobb barátom. És igen, ez így van. De ezentúl nem hiányzik semmi, s nem fáj semmi, s nincs semmilyen nagatív vagy pozitív érzésem az irányában. S ez jó! :)

"Nyitva az ajtó a küszöbön állok,
Ha ma lépek a múltamat mélyen elásom, kár
Sok könny a semmiért..."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.